Együtt, bár lassan márcsak egyedül.

Emlékszem mi történt nem is oly régen,
sokat beszéltünk, s ma már csak a képeid nézem.
Hetekkel ezelőtt még bátran harcoltunk,
de mára már szinte egymás ellen fordultunk.
Barátok vagyunk..vagyis lehet csak Voltunk.
A "háborúban" harc nélkül már szinte el is hulltunk.
Hogy harcolsz-e ez most a kérdés!
Elvakult fejeddel térdre hullsz és kész.
Örültem, hogy voltunk,
Légy boldog hisz ez volt a célunk.

Bejegyezte: Angerwit

"A barátság arany fonál ami, ha egyszer elszakad össze lehet ugyanúgy kötni, de a csomó megmarad."

Tűréshatár Vége.

Nap mint nap egy újabb harc,
félelmet sugárzik itt minden arc.
Vesztesként született meg ez a nép,
ebben a világban már a létezés sem olyan szép.

Térdre kényszerülve vagyok most a földön,
de erőt gyűjtök és nem állít meg ez a börtön.
Letépem csuklómat szorító láncomat,
hogy megtöröljem könnyek áztatta arcomat.
Gyilkos tekintettel nézek fel az égre,
hadat üzenek csak, hogy boldogságot hozzak erre a népre.
Elindulok a harcba, ha kell egyedül,
és győzni fogok, kerül amibe kerül!

Bejegyezte: Angerwit

“Úgy tűnik, sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot.”

Semmi sem tarthat örökké

Íme most eljött a vég.
Mindketten tudtuk egyszer úgyis utolér.
Menekültünk előle fejvesztve untalan,
rideg éjszakákon emiatt voltam nyugtalan.
Változtak a dolgok,de mi változtatni nem tudtunk.
Így hát mi magunk is a problémáinkba fulladtunk.
Eljött az idő, hogy azt mondjam vége.
Az élet tovább halad a létünk elválásának ellenére.
Tovább kell lépni, hisz a múltban nem élhetünk,
mert akkor nem lesz se jövőnk se jelenünk.

Bejegyezte: Angerwit

"Nem mindenki azért megy el, mert el akar menni.. van aki azért megy el mert már nincs értelme tovább maradni."

Senki se hibátlan.

Szívemben ezernyi érzés kavarog,
érzem, hogy nyakam körül szorul a hurok.
Fáj a lét ebben a világban
hol körülöttem senki se hibátlan.
Fáj látni hogy aki eddig az életet jelentette
lassan eltűnik a messzeségben
Már szinte csak egy folt mi még látszik belőle,
de számomra örökre megmarad az emléke.
Hatalmas súly ez mi nyomja most lelkemet,
de vannak még emberek kik e súlyt cipelni segítenek
Remélem bennük még bízhatok
habár ők se hibátlanok..

Bejegyezte: Shad Woonsay

"Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább. Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át. Nem tudom hazudni: jól vagyok. Mosolyogni mindenkire. Mikor belül meghalok!"

Nem vagyok egyedül.(Remélem)

Az ajtó bezárult, közelednek a falak,
nincs itt már más, csak én és egy sötét alak.
Szűkül a szoba, lassan itt az utolsó perc
és én még nem tudom ki vállalta,
hogy velem együtt vesszen most el.
Akárhogy nézem sajnos nem látom,
hogy felfedje alakját meg kell várnom.
Abban a tudatban vesszek el, hogy volt ki szeretett,
hogy volt ki az utolsó pillanatban is velem nevetett?
Az nem lehet, tudnom kell,
hogy ki adja életét csak, hogy velem vesszen el.
Csak várok míg felfedi magát,
és kéz a kézben vesztjük el majd ezt a csatát.

Bejegyezte: Angerwit

"Ha lépsz, gondold meg minden léptedet, mert van, amikor visszalépni nem lehet."

Mit sem érnek most a szavak.

Mit mondhatnék?
Mindent tudsz amit tudnod kell.
Vagyis remélem.

Bejegyezte: Angerwit

"Elengedni valakit nem azt jelenti,hogy megszűnik a fájdalmad.
Amíg szereted,fájni is fog a hiánya.
Ez nem baj.Attól még elengedheted.
Sírva búcsúzunk egymástól,s ha igazi a szereteted,
ez egy jó sírás.Elválasztva lenni bárkitől is,akit szeretünk:
fáj.Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...)
Az elengedés nem azt jelenti,hogy az ember szíve kihűl.
Nem azt jelenti,hogy elfelejtem örökre.Nem közönyt jelent.
Az elengedés azt jelenti,hogy hagyom őt szabadon repülni,
szállni,a maga útján - abban a biztos reményben,
hogy visszatalál majd hozzám.De amíg nincs itt,mindig hiányzik.És fáj"